Tiszta vízet a pohárba!
Avagy pontosabb tények és hazugságok Baranyi Krisztináról
A Ferencvárosi Polgármester előválasztás alatt elárasztottak minket Baranyi Krisztina
rejtélyes eseteivel kapcsolatos anyagok. Szórólapokon, facebook bejegyzésekben és cikkekben is
olvashattunk a mára már ellenzéki Polgármester jelöltnek megválasztott Baranyi parkolási és lakás
ügyeiről.
A történet azonban sehogy sem áll össze. Mind a titokzatos támadók, mind Baranyi részéről
láthattunk leírásokat, magyarázkodásokat. Ezek közül azonban egyik sem állt össze egységes
történetté.
Elérkezettnek látom az időt, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba, a sárszerű maszlag helyett,
amit összekutyultak nekünk.
Lakáskérelem majd luxuslakás
2016 augusztusában Baranyi Krisztina nehéz helyzetére hivatkozva szociális lakáskérelmet nyújt be a Ferencvárosi Önkormányzatba.
A Kulcs a Városhoz, Kulcs a Közélethez Egyesület oldalán augusztus 12-én megjelent cikkben (ami mellesleg Baranyi Krisztina által létrehozott és irányított Egyesület) a kérelem benyújtását azzal indokolják, hogy; „2016-ban a főbérlőjük egyik napról a másikra másfélszeresére emelte a bérleti díjat, amelyet a család nem tudott volna kigazdálkodni.”
Ugyan ebben az évben augusztus végén az illetékes bizottság megszavazza neki a lakást. Egy, két nap múlva a lakáskérelem híre kiszivárog, és a sajtó elkezd csámcsogni az eseten. A sajtótámadás kirobbanása után Baranyi Krisztina nem veszi át a már neki ítélt lakást. Visszamondja a kérelmet.
Igaz, hogy sok önkormányzati lakás „csalással” lehet találkozni, viszont felmerül a kérdés, ha ténylegesen rászorult a segítségre és nem volt semmi rejtegetni valója miért mondott le olyan gyorsan a lakásról?
Pár hónappal később, hogy Baranyi anyagi nehézségekre hivatkozva lakáskérelmet nyújtott be, 2016. november 30.-án adásvételi szerződést köt egy Erzsébeti Duna parton lévő 70 milliós luxuslakásra.
A Kulcs oldalán megjelent cikk erre is magyarázatot ad; „jelentős bankhitelből egy 74nm-es lakást vásároltak Erzsébeten.”
Baranyi Krisztina vagyon nyilatkozatából tudható, hogy a képviselő asszony az Önkormányzatban keresett tisztelet díjjakból élt és körülbelül 1 millió Ft megtakarítása volt. Még nem találkoztam olyan bankkal, aki ennyi pénzt kölcsönözne, 1 millió ft önerő mellé.
Valami itt nem stimmel.
Parkolási engedéllyel való visszaélés?
Baranyi Krisztina parkolási ügye röviden arról szól, hogy miután lakást vásárolt Erzsébeten, még két hónapon keresztül továbbra is használta az ingyenes parkolási engedélyét. A parkoló őrök egy hónap alatt 12 alkalommal igazolták Baranyi autóját, ami két hónap alatt összesen 24 alkalom. Ami azt jelenti, hogy Baranyi Kriszta legalább két naponta parkolt a Ferencvárosban ingyen.
Baranyi tagad. A Kulcs online cikkjében azt írják, hogy ebből egy szó sem igaz. Baranyi nem parkolt a kocsijával az említett időtartalomban Ferencvárosban és elköltözését egyből jelezte. Azt állítják, hogy ahogy kijelentkezett leadta a parkolási engedélyét is és „ennek megfelelően Martos feljelentése után a rendőrség szabálysértés hiányában zárta le a nyomozást.”
Most pedig nézzük a tényeket:
Az alábbi linkeken összeszedtük a témában fontos anyagokat:
Baranyi Krisztina parkolási engedély kérelme
Baranyi Krisztina saját Facebook oldala ( kivonat )
Baranyi Krisztina, mint azt már fent említettem 2016 novemberében vásárolt egy Erzsébeti ingatlant. Ennek ellenére továbbra is használja az ingyenes parkolásra feljogosító kártyát, sőt 2017.02.06-án kérelmet nyújt be annak meghosszabbítására.
Ekkor még Ferencvárosba volt bejelentve, de fizikailag már nem lakott ott. Egy héttel az után, hogy átvette a parkolási engedélyt kijelentkezett a kerületből.
Az Önkormányzat és a parkolást üzemeltető cég áprilisban vette észre a visszaélést és feljelentést tett.
A lebukása után egy órával Baranyi levélben jelzi a parkolási cég felé, hogy megváltozott a lakcíme.
Furcsa egybeesés.
Baranyi Krisztina azzal védekezett, hogy nem emlékszik ki vezette az autóját. Mivel a parkolási eseményeknél nem érvényesül az objektív felelősség elve, megúszta a rendőrségi eljárást.. Persze ettől még igaz, hogy 2017 Februárjában, amikor már nyilván való volt, hogy el fog költözni a kerületből, kérvényt nyújtott be, hogy 2017-ben is, továbbra ingyen parkolhasson. Mindezt egy képviselő, aki a korrupció ellenességet tűzte a zászlajára, és meg akarja tisztítani a közéletet.
Talán magával kéne kezdeni!